Perintparti Szó-Fogadó Szombathelyi Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Vekerdy Tamás írása a Waldorf-alapelvekrõl

A Waldorf-alapelvekrõl

 

 

 
A Waldorf-iskolát 1919-ben alapította a Waldorf Astoria cigarettagyár igazgatója, felkérve Rudolf Steinert a pedagógiai alapelvek kidolgozására…

A Waldorf-pedagógia és kidolgozója, Rudolf Steiner ma a monográfiák és kézikönyvek tanúsága szerint a pedagógia klasszikusai közé számít.

A Waldorf-pedagógia már indulásának pillanatában olyan alapelvekre épült, amelyeket a tudomány csak a következõ évtizedekben igazolt, és amelyeknek egy része késõbb bekerült a nyugati és észak-európai államok hivatalos közoktatási célkitûzései közé.

Felsorolok ezek közül néhányat:

A Waldorf-iskola tizenkét évfolyamos, egységes iskola. Rudolf Steiner szerint a modern embernek tizenkét éves egységes alapképzésre van szüksége ahhoz, hogy személyiségét ki tudja bontakoztatni, akár fizikai munkás lesz a késõbbiekben, akár egyetemi tanár.

A Waldorf-iskola – Pestalozzi szavával élve – a kéz, a szív és a fej egységes iskolája. Vagyis három egyenlõ fontosságú sávban jelennek meg benne a mûvészetek: zene, ének, mozgás, festés, rajz, szobrászat, irodalom, színház; a kézzel végzett gyakorlati tevékenységet: kézimunkától a kézmûvességen át a könyvkötészetig, földmérésig; és a tanulni való közismereti (inkább azt mondanám, ember- és világismereti) tárgyak.

Nem készít fel egyes szakmákra (ezt a mindig elavult tanmûhelyek helyett a korszerû munkahelyekre hagyja) de felkészít nagy szakmai irányokra, tájékozódási lehetõséget nyújt az ipar, a mezõgazdaság és az emberrel végzett tevékenységek világában. … Hogy nem háromszáz egynehány szakmára kell felkészíteni a tizennégy-tizenhat éves ifjakat, hanem nagy szakmai irányokra és a szakmai képzést a munkahelyekre kel bízni, hogy a tizennégy-tizenhat éves kori pályaválasztás korainak minõsíthetõ, ez szintén a hetvenes, nyolcvanas évek felismerése, amely a Waldorf-iskolában már az indulás évében jelen van.

És most térjünk rá talán a legfontosabb szempontok egyikére, a gyermekközpontú szemléletmódra, amely azt hangsúlyozza, hogy a gyermek fejlõdõ lény – „keletkezõben levõ ember” -, és hogy elsõsorban antropológiailag megalapozott megismerésre van szüksége a pedagógusnak ahhoz, hogy e fejlõdés szakaszait, azok törvényszerûségeit át tudja tekinteni, és a tananyagot és közvetítésének módját ezekhez az ismereteihez tudja szabni. Piaget csak a következõ évtizedekben végzi el nagy hírû vizsgálatait, és vázolja fel az egyes életkori szakaszok törvényszerûségeit, s ugyanígy a más oldalról közelítõ többi kutató is. Nem waldorfiánus vizsgálódók csodálkozva állapítják meg, hogy a steineri fejlõdés(lélek)tan milyen sok megfelelést mutat a késõbbi kutatási eredményekkel.

A gyerek életkorilag megalapozott szükségleteibõl fakad néhány további jellegzetesség.

A Waldorf-osztálytanár nyolc évig viszi az osztályát. Ebben az életkorban ugyanis a személyes autoritáshoz való kapcsolódás az igazán jelentõs, ez az ami orientálja a gyereket a világban. Persze, ahogy felfelé haladnak az életkorok lépcsõin, egyre több szaktanár kapcsolódik be a munkájába. Errõl az osztálytanárról azt mondja Rudolf Steiner, hogy neki valójában nem valamely szaktárgyban vagy szaktárgyakban kell szakembernek lennie, hanem a gyerekben, és a gyerekkel való kommunikáció módjában.

A nap úgy oszlik meg a Waldorf-iskolában, hogy a két elsõ óra – mondhatnám, hogy amikor a vércukorszint a legmagasabb, a gyerek a legfrissebb, legpihentebb, a legjobban tud figyelni – az úgynevezett fõoktatás ideje. Nincs is szünet ezen a két órán belül, de persze nagyon is sokféle tagolás van, mozgással, énekkel, ritmikus tevékenységgel, mindig az adott tantárgyhoz kötõdve. Ezzel függ össze, hogy a Waldorf-iskolában úgynevezett epochális oktatás van. Az epocha korszakot jelent. Ez azt jelenti, hogy egy Waldorf-iskolásnak nagyjából ugyanannyi történelem- vagy földrajzórája van, mint egy más iskolába járónak, de ez nem az egész évre van széthúzva, hanem tömörítve van, két-három hetes – „korszakokba”, epochákba, amikor is a gyerek napi két órában foglalkozik azokkal a jelenségekkel, a legkülönbözõbb oldalról megközelítve, melyekrõl az adott tantárgy szól.

A Waldorf-iskolásoknak nincsenek tankönyveik. Sok könyvet használnak. Korán megtanulják a kézikönyvek használatát (mert elõadásokra készülnek belõlük). De a tankönyveket nagy epochális füzeteik pótolják. Gondoljuk el, ha valaki az órán felvázolja a vesét, a tanár táblarajza alapján, minden kis részletecskéjével, majd ezt otthon, mûvészi igényû ábrában epochális füzetébe másolja, hozzáírva a magyarázó szövegeket, jobban elmélyed a jelenségben és részleteiben, mintha csak tanulna róla egy könyvbõl.

 

Vekerdy Tamás:Gyerekek, óvodák, iskolák részlet

 

Eseménynaptár